Naptár 2024
A Biblia növényei
2023. október 3. Írta: Patmos Records

„Én pedig mint zöldellő olajfa Isten házában, bízom Isten kegyelmében mindörökkön-örökké.” Zsoltárok könyve 52:10

Az ókorban a vad olajfa legkülönbözőbb változatai közül válogatták ki a termesztésre legalkalmasabb, nagy termésű, finomabb olajat adó típusokat. A vad olajfát a bibliai szövegek nem jelölik külön néven, egyedül Pál apostol említi görög nevét, amikor a közismert oltási módszert használja fel példázatához a Rómaiakhoz írt levelének 11. fejezetében. 
Olajfáról a Bibliában először a vízözön-történetben olvashatunk, amikor Noéhoz olajággal a csőrében érkezett vissza a galamb, mely egyrészről az esőzések végét jelentette, de egyben a Teremtő békekötési szándékát is. 
Az olajfa kifejezetten lassan növő, görbe törzsű, tömör, néha üreges, görcsös fájú örökzöld növény, mely a legszegényebb talajon is megél. Hatalmas gyökérzete a koronánál jóval nagyobb területet hálóz be.  
A fa hat-nyolc éves korában kezd először virágozni, és negyven-ötven évesen hozza a legtöbb termést. Az olajfa akár két-három-ezer évet is megérhet, hiszen a kivágott, kiöregedett törzs nagyon sokáig megőrzi a sarjadóképességét, ezért gyakorlatilag kipusztíthatatlan! 

Image-Description
A Patmos Records kiadóról

A Patmos Records 2010-ben alakult és jelenleg közel 100 kiadvánnyal rendelkező portfólióval büszkélkedhet. A könyveken túl e-könyvek, CD-k, DVD-k széles választéka is megtalálható a kiadó kínálatában. Az elmúlt közel öt év során több társkiadó is csatlakozott a Patmos Records munkájához. A kiadó megalakulása óta minden évben részt vesz a neves Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Tovább

Ez is tetszeni fog
Image-Description
Könyvértékelés

SEGÍTSEN MÁS OLVASÓKNAK A DÖNTÉSBEN. ÉRTÉKELJE A KÖNYVET NÉHÁNY KATTINTÁSSAL, ÉS OSSZA MEG OLVASÁSI ÉLMÉNYÉT!

2026. január 23.
Image-Description
Egy újabb ACTION BIBLE kaland!

A Biblia tele van emlékezetes hősökkel és összetett gonosztevőkkel, akiknek történetei ma is aktuálisak. Ez a könyv egyszerű, vizuális karakterbemutatóival segít minden korosztálynak eligazodni közöttük.

2026. január 21.
Image-Description
Megjelent az Anyatigris 2. része!

Ez a könyv hozzásegít, hogy az a bölcs és megbízható vezetője legyél gyermekeidnek, akire szükségük van ahhoz, hogy megismerjék a szerelemről, szexről, identitásról szóló életadó igazságokat, amelyeket Isten készített az Ő képére formált ember számára.

2025. június 20.
Image-Description
Gyökeres fordulat

Ha valaki megkérne, hogy foglald össze a Biblia üzenetét egy mondatban, mit mondanál? Nem könnyű feladat, ugye?

2025. január 13.
Image-Description
Olvasd el az egész Bibliát egy év alatt!

Sok keresztény újévi fogadalmat tesz, hogy a következő évben végigolvassa az egész Bibliát. Ez egy nagyszerű cél, habár a Biblia sehol nem mondja, hogy mind a hatvanhat könyvét tizenkét hónap alatt kell elolvasni. De ha mégis bevállalod ezt a kihívást, létezik pár módszer arra, hogyan olvashatod el egy év alatt.

2025. január 2.
Image-Description
Boldog feleség

A Krisztusnak alárendelt nő

2024. június 21.