Blog: CSELSZÖVŐ
CSELSZÖVŐ
Humoros, elgondolkodtató, érdekfeszítő, történelmi kérdéseket feszegető, magával ragadó, izgalmas és cselekménydús. Így tudnám jellemezni Tarjányi Péter és Dosek Rita Elhallgatott évszázad trilógiájának második részét.
Régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, így mikor lehetőségem nyílt rá kapva kaptam az alkalmon. Mindig is érdekelt a történelem, ráadásul olvasni is nagyon szeretek, ez a könyv pedig mindkét érdeklődési területemet lefedte.
A regény gróf Eszterházy Richárd és Ritter István történetének a második része. Érdemes a Cselszövő előtt elolvasni a Forradalmár című első részt, de enélkül is követhető a cselekmény. A történet 1918 Oroszországában kezdődik ahol épp megtörtént a bolsevik hatalomátvétel, a két magyar hírszerző közreműködésével. Eszterházynak és Ritternek fogalmuk sincs mi vár rájuk ezután. Mind az orosz mind a német hírszerzés ki akarja iktatni őket, nehogy valamilyen információ kiszivárogjon arról, hogy Lenint a németek pénzelték és a Monarchia kémjei segítették hatalomra. Egyik helyről a másikra menekülnek, többször életveszélybe kerülnek de csodálatos módon mindig megmenekülnek. Sajnos többeknek ez nem sikerül. Egy rejtélyes alak tűnik fel, aki mindig összefüggésbe hozható a mérgezéses halálesetekkel. Így hal meg Von Berg német diplomata, Artamonov orosz cári ezredes, és így kerül életveszélybe Von Bock is, akit végül Eszterházy gróf gyors közbeavatkozása ment meg a biztos haláltól. A hajsza folytatódik, a regény hősei egy párizsi börtönt is megjárnak ahonnan Kriegburg német hírszerzési vezető hozza ki őket. Innentől feladatuk, a Leninnel és a „láthatatlan hadsereggel” való leszámolás. Ugyanis Lenin hatalomra juttatása óriási baklövésnek bizonyul.
Vajon sikerül az ezáltal elindult folyamatokat visszafordítani? Visszaállítható-e a cári Oroszország és ezáltal a régi rend? Vagy az uralkodók ideje leáldozott?
És vajon ki lehet az, aki a háttérben maradva, mindenkivel szövetkezve, mások eszén túl járva irányítja az „új vilagrend” kialakulását? Ki lehet a Cselszövő?

A Patmos Records kiadóról
A Patmos Records 2010-ben alakult és jelenleg közel 100 kiadvánnyal rendelkező portfólióval büszkélkedhet. A könyveken túl e-könyvek, CD-k, DVD-k széles választéka is megtalálható a kiadó kínálatában. Az elmúlt közel öt év során több társkiadó is csatlakozott a Patmos Records munkájához. A kiadó megalakulása óta minden évben részt vesz a neves Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Tovább
Ez is tetszeni fog
Könyvértékelés
SEGÍTSEN MÁS OLVASÓKNAK A DÖNTÉSBEN. ÉRTÉKELJE A KÖNYVET NÉHÁNY KATTINTÁSSAL, ÉS OSSZA MEG OLVASÁSI ÉLMÉNYÉT!
Egy újabb ACTION BIBLE kaland!
A Biblia tele van emlékezetes hősökkel és összetett gonosztevőkkel, akiknek történetei ma is aktuálisak. Ez a könyv egyszerű, vizuális karakterbemutatóival segít minden korosztálynak eligazodni közöttük.
Megjelent az Anyatigris 2. része!
Ez a könyv hozzásegít, hogy az a bölcs és megbízható vezetője legyél gyermekeidnek, akire szükségük van ahhoz, hogy megismerjék a szerelemről, szexről, identitásról szóló életadó igazságokat, amelyeket Isten készített az Ő képére formált ember számára.
Gyökeres fordulat
Ha valaki megkérne, hogy foglald össze a Biblia üzenetét egy mondatban, mit mondanál? Nem könnyű feladat, ugye?
Olvasd el az egész Bibliát egy év alatt!
Sok keresztény újévi fogadalmat tesz, hogy a következő évben végigolvassa az egész Bibliát. Ez egy nagyszerű cél, habár a Biblia sehol nem mondja, hogy mind a hatvanhat könyvét tizenkét hónap alatt kell elolvasni. De ha mégis bevállalod ezt a kihívást, létezik pár módszer arra, hogyan olvashatod el egy év alatt.